2013. december 10., kedd

Ady Endre: Karácsonyi rege

Ady Endre: Karácsonyi rege

Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének,
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.
Minden ember
Szeretettel
Borul földre imádkozni,
Az én kedves kis falumba
A Messiás
Boldogságot szokott hozni.
A templomba
Hosszú sorba
Indulnak el ifjak, vének,
Az én kedves kis falumban
Hálát adnak
A magasság Istenének.
Mintha itt lenn
A nagy Isten
Szent kegyelme súgna, szállna,
Az én kedves, kis falumban
Minden szívben
Csak szeretet lakik máma.
II.
tel
Bántja lelkem a nagy város
Durva zaja,
De jó volna ünnepelni
Oda haza.
De jó volna tiszta szívből
– Úgy mint régen –
Fohászkodni,
De jó volna megnyugodni.
De jó volna mindent, mindent,
Elfeledni,
De jó volna játszadozó
Gyermek lenni.
Igaz hittel, gyermek szívvel
A világgal
Kibékülni,
Szeretetben üdvözülni.
III.
beke
Ha ez a szép rege
Igaz hitté válna
Óh de nagy boldogság
Szállna a világra.
Ez a gyarló ember
Ember lenne újra,
Talizmánja lenne
A szomorú útra.
Golgotha nem volna
Ez a földi élet,
Egy erő hatná át
A nagy mindenséget,
Nem volna más vallás,
Nem volna csak ennyi:
Imádni az Istent
És egymást szeretni…
Karácsonyi rege,
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Szállna a világra…

2013. november 29., péntek

Az ember egészségére gyakorolt hatása a delfinekkel való mentális kommunikáció




A delfin név görög eredetű (delphus), melynek jelentése anyaméh.A cetek delfinek.A delfin és a bálna abban különbözik, hogy az egyik faj kisebb testű (delfinnek nevezzük), a másik nagyobb óriás testű (bálnának nevezzük).A delfinek harmonikus csoportokban élnek együtt, amely a magasabb rendű egyetemes összetartozás dimenziója.
A delfinek lemúriai származásúak, melyek a női energia mintázatot képviselik, a bálnák pedig a férfi energia mintázatot képviselik, ez által mindkét nemnél a karmikus sebek gyógyítói.
A delfin (20-200E Hz) és az ember (20-20E Hz) felfogó hangfrekvenciája nagyon eltérő.A delfin hangrezgése az ember számára magas ultrahang tartományban van, hallással nem érzékelheti.Ezért csak mentális kommunikációval tud kapcsolatot teremteni.

Egyéni delfin-, bálna, meditáció:

Nincs egységes meditáció, mindenki saját maga ösztönösen megtalálja a számára legmegfelelőbb lehetőséget.

Lehetőségek a meditációra melyeket én használok:

 A képi megjelenítés csukott szemmel, relaxálás, ráhangolódva a delfinek-, bálnák énekére.

 Zenével való ráhangolódás a delfinek énekére.

Delfinek-, bálnák,  "énekével" való gyógyító terápiák lehetősége:

Amikor egy lelki traumát nem sikerül feldolgozni, akkor következik a szervi, majd a testi megbetegedés.A tüneteket lehet gyógyszerrel kezelni, viszont a végleges gyógyuláshoz a lélek mélységében rejlő energia blokkok, feldolgozatlan emlékképek feltárása lehetősége nélkül ez  lehetetlen.A delfin terápia az egyik lehetőség, melyet akár egyedül otthon, vagy bárhol is meditatív állapotban  végezhetünk gyógyulásunk érdekében.Amikor már a lélekben sérülés keletkezik, akkor kell keresni olyan alternatív gyógymódot, mellyel számunkra a leghatásosabban tudjuk lelki sebeinket kezelni, gyógyítani.A delfinekkel meditációban való találkozás fejleszti intuíciónkat, ráébreszt arra, hogy egyek vagyunk a Világegyetemmel.
A delfinek, bálnák az egyik hídja az Univerzum és az emberek közötti egyetemes szeretet összekapcsolásában.Civilizációnk alapvető problémája az alá-fölé rendelt szerepek, hatalmi harcok megélése. A delfinek, bálnák gyógyító és szeretet energiája nagy segítség az emberek számára, hogy visszataláljanak önmagukhoz, az ősgyökerekhez, a teremtés kezdetéhez, melyben minden ember egyenlő volt.




2013. november 13., szerda

A Teremtés

A KEZDET

Az őseredetünk  az ős káoszból fakad, mely vizes alapú (női archetípus), s ebből megszületik az Istennő.Mondhatjuk szűznemzéssel létre hozza önmagát.Mivel egyedül van polárisan kettéválik.Szűznemzéssel létre hoz egy fiú gyermeket.Majd vérfertőzés útján egyre több gyerek születik, sokasodnak, mert másként ez nem lehetséges.Létre jön az Istenek tárháza.Tehát a teremtés feminin.Az utolsó világégés előtt matriarchális társadalom uralkodott.
Ekkor még a föld tengelye egyenesen állt 11 500 évvel ezelőtt, akkor nem voltak évszakok , örök tavasz volt.Az embereknek nem kellett dolgozniuk.Minden élelem megtermett amire szükségük volt.Ezért harmóniában éltek egymással.Ez volt maga a Földön a PARADICSOM. A nőket tisztelet övezte.
Az Istennő nem tudta megmenteni teremtményeit a kataklizmától és következményeitől.Ezzel a Paradicsomi állapot megszűnik.
A föld tengelye elferdült, ennek következtében a hirtelen hideg hatására az élővilág nagy része elpusztult.Ekkor alakultak ki az évszakok.Végleg megváltozott az embereknek a világhoz való viszonya és hite.Kialakul a patriarchális világszemlélet és az egy Istenhit.

Teremtés:

Az Ószövetség első teremtés történetében található Lilith mítosza, amelyet már 2000 éve száműztek a Bibliából, melyben Isten két embert teremtett, Ádámot és Lilithet.Már a kezdetekkor nem értenek egyet, mindig veszekednek, mivel Isten egyenlő jogokkal ruházza föl Őket .
Amikor Ádám meghallja Lilith-től azt a mondatot: "nem akarok alul lenni," azt gondolja,  fölébe akar kerülni.Lilith csak egyenlőséget szeretne, nem akarja, hogy Ádám uralkodjon fölötte. Az Ószövetségi apokrif történet alapján kétféle paradigmát közvetít: a matriarchális és patriarchális szemléletet.
Lilith  a matriarchális  ellentétes, de egyenlő energia mintázatot képviseli.Jó nem létezik rossz nélkül, fény a sötétség nélkül.
Míg Ádám az új paradigmát képviseli, a patriarchátust.Mindent alá-, és fölé rendeltségben szemlél, és cselekszik. Mivel nem egyeztek nézeteik, arra a döntésre jutottak, visszamennek Istenhez. Bár egyenlőnek teremtette Őket  Isten Ádámnak ad igazat.Lillith nem tudja elfogadni Isten döntését, ezért önként elhagyja az Édenkertet.Isten utána küldi az angyalait  és üzeni neki."Most még visszajöhetsz, de akkor engedelmességet kell fogadnod!Ha viszont nem jössz vissza , akkor légy átkozott!Ne találj soha boldogságot!Legyél a keresztutak elátkozott Démona, féljenek tőled, utáljanak téged, szüljél napi ötven démon gyereket és ne találj soha sehol békességet sem!" 
Lilith  ennek ellenére nem megy vissza, vállalja a kiátkoztatást.ISTEN saját igazságtalanságában megátkozta az általa teremtett NŐI oldalát.Gondoljunk bele mélyebben, ez nem más mint az EREDENDŐ BŰN, amit nem az ember követett el.Ebből az energia mintázatól következik az, mivel féltek a Nő hatalmas teremtő erejétől, tudásától, ami a Férfiakra nézve veszélyes, majd két részre osztják e női energia mintázatot, a Vénusz-, és a Hold bolygóhoz rendelik. Így sokkal  könnyebben legyőzhető a Nő, ha testestől-lelkestől ízekre szedik.
 - Vénusz a szépség-, a szerelem istennőjét, és a szeretőt testesíti meg. mint bolyó a Bika jegyben uralkodik.
 -A Hold pedig az anyaságot, az utódok létrehozását szolgálja. A Rák jegyhez tartozik.
Lilith visszakúszik kígyó formájában az Édenkertbe, és átad Évának egy almát, hogy megegye, melyben a Tudás-, és Bölcsesség ereje rejlik. Éva a tudás almáját megossza Ádámmal. A kígyó a matriarchális korban a Nagy Istennők hatalmi szimbóluma volt.Az almát keresztben vágva láthatjuk, öt mag helyezkedik el benne Pentagramma formában, szimbolizálva a Négy Őselemet, és a teremtés isteni elemét az Étert. Az alma ezért az ősi tudás, női bölcsesség jelképe.
Ádám és Lilith története a legrégibb a Biblia könyvei között, de a zsidók száműzték a szent iratokból, mert a rabbik nem akarták, hogy az engedetlen Első Asszony, aki már az ősi titkok tudásával és bölcsességével rendelkezett  ismert maradjon.

2013. november 11., hétfő

HÁLAADÓ IMA

GYÓGYÍTÓ ÖRÖK FÉNY, CSODÁLATOS KEGYELEM, TEREMTŐM, ISTENEM, ANYA,APA!
MEGKÖSZÖNÖM ÉS TUDOM, HOGY EGY VAGYOK VELED.FÉNY VAGYOK A FÉNYEDBŐL.ERŐ AZ ERŐDBŐL.SZELLEM A SZELLEMEDBŐL.
MEGKÖSZÖNÖM ÉS TUDOM, HOGY MINDENT MEGKAPOK AMIRE SZÜKSÉGEM VAN MOST ÉS AZ ELKÖVETKEZŐKBEN EGYARÁNT.
MEGKÖSZÖNÖM ÉS TUDOM,  HOGY MÁR MOST ANYAGI BIZTONSÁGBAN VAGYOK.
MÉG FÉLRETENNI ÉS KÖLCSÖN ADNI IS TUDOK A PÉNZEMBŐL.
MEGKÖSZÖNÖM ÉS TUDOM, HÁLÁS SZÍVVEL NYÍLOK MEG ,FELISMEREM ÉS ELFOGADOM A MINDENEK FORRÁSÁBÓL AZ UNIVERZUMBÓL FELÉM ÁRAMLÓ LEHETŐSÉGEKET.
MEGKÖSZÖNÖM ÉS TUDOM, HÁLÁS SZÍVVEL NYÍLOK MEG ÉS TISZTA SZÍVEMBŐL KÖSZÖNVE ELFOGADOM AZ ÉLETEMBE LÉPŐ ANGYALI CSODÁKAT,NAGY GAZDAGSÁGOT. 
MEGKÖSZÖNÖM ÉS TUDOM, HOGY VAN JÓ MUNKÁM, AZZAL FOGLALKOZOM AMIT SZÍVESEN TESZEK. TISZTELETTEL ÉS SZERETETTEL KÉRLEK ATYÁM ÉS JÉZUS, HOGY IRÁNYÍTSÁTOK HOZZÁM MINDAZON LELKEKET AKIKNEK ÁLTALATOK SEGÍTENI TUDOK.
 MEGKÖSZÖNÖM ÉS TUDOM, KÉSZEN ÁLLOK AZ ÚJ KAPCSOLATRA, S TUDOM AZZAL A FÉRFIVEL VAGY NŐVEL AKI TESTI, LELKI, SZELLEMI TÁRSAM ,AKINEK ÉN IS AZ VAGYOK, AKIVEL HÁTRALÉVŐ ÉLETEM BOLDOGAN ÉLEM LE.
MEGKÖSZÖNÖM ÉS TUDOM EZEN A NAPON SZERETET,ERŐ,TUDÁS,BŐSÉG,BÖLCSESSÉG,EGÉSZSÉG,HÁLA,TISZTELET,SZERETET,ŐSHIT,ŐSBIZALOM,SPIRITUALITÁS,KREATIVITÁS, HATÁROZOTTSÁG,SZORGALOM.....TISZTÁNLÁTÁS, TISZTÁN HALLÁS, TISZTÁN ÉRZÉKELÉS JÁRJA ÁT A LÉTEM.
AMIBE MA BELEFOGOK MINDEN SIKERÜL.
LEGYEN EZ A NAP EDDIGI ÉLETEM LEGSZERENCSÉSEBB NAPJA.
ÁLDÁSODAT KÉREM ATYÁM SZÜLEIMRE, ÉDESANYÁMRA, ÉDESAPÁMRA.
SZERETLEK BENNETEKET.
ÁLDÁSODAT KÉREM TESTVÉREMRE  ........ SZERETLEK TÉGED!
ÁLDÁSODAT KÉREM FÉRJEMRE ........... VAGY FELESÉGEMRE ............. VAGY BARÁTOMRA,BARÁTNŐMRE .............. SZERETLEK TÉGED!
ÁLDÁSODAT KÉREM GYEREKEIMRE ........ SZERETLEK BENNETEKET!
TISZTA SZÍVEMBŐL A LEGJOBBAKAT KÍVÁNOM NEKED VAGY NEKTEK.
ÁLDÁSODAT KÉREM ATYÁM ÉS DRÁGA SZŰZ MÁRIA  ANGYALOK KIRÁLYNŐJE, MAGYAROK VÉDELMEZŐJE, A TE ÁLDÁSOD IS KÉREM MINDEN MAGYAR EMBERRE ÉS A FÖLDÖN ÉLŐ ÖSSZES TEREMTMÉNYEITEKRE.
ÁMEN! ÍGY LEGYEN!

A hálaadó Imát saját kézírással, kérésünknek megfelelően kell átírni.Ez egy szerződés Isten felé. Attól a pillanattól kezdve működik, ahogy ezt leírjátok.Minden nap hangos olvasással , hittel kell kérni.Így fejti ki azonnali hatását.