2014. január 31., péntek

Átkok, mágiák hatásai




Többen kérdeztétek, hogy kérésetek kinyilvánítottátok az Univerzum felé, akár angyali segítséget igénybe véve és még sem történt meg vágyatok elérése.



Ennek oka lehet, hogy még nem jött el az ideje, valamit még tanulnotok,-tapasztalnotok kell.

Rosszabb esetben tőletek kívül álló okból nem tud megvalósulni vágyatok.Ez azt is jelentheti, hogy más ember rosszat kívánt Nektek, ami átok ként van hatással rátok.Lehet még családi átok, generációs átok, ami az őseiteknek szólt, viszont Rátok is ugyan olyan hatással van.Erre egy példát szeretnék megemlíteni.
A történet egy családról szól.A testvéreknek nem sikerült igazságosan elosztani jussukat, össze vesztek, majd aki a legkisebb részt kapta, elátkozta testvérét, hogy soha ne legyen szerencséje semmiben.Ez a negatív átok megvalósult, több generáción keresztül fejtette ki negatív hatását.Amikor sikerül beazonosítani az átkot, majd feloldani, akkor valóságba tud jönni a kívánság.Tökéletesen illik ide a Bibliai tanítás, hogy "Atyáitok vétke fejetekre száll".
Átok még lehet ön átok, amikor saját magunknak okozunk szerencsétlenségét  a kimondott szavunkkal, gondolatunkkal, amikor alul értékeljük önmagunkat.Hiszen a kimondott szónak mágiája van.




Legrosszabb esetben egy beavatott mágus felkérésével lehet leblokkolni különböző életterületeket életünkben.Ez lehet rontás , vagy mágia amit nagyon nehéz feloldani.Többnyire rosszindulat, irigység, harag a kiváltó oka, hogy ezt valaki megteszi ember társával.




                                                                                                                                 Moira

2014. január 28., kedd

HÁTGERINC MINT ÉLETKAPU

 

Korunk népbetegsége szinte minden embert érint, ami a hátgerinc különböző torzulását mutatja.
Először az energia áramlását blokkoló tényező megjelenik lélek szinten, majd kivetül fizikai szinten is.
Mit is jelent ez?

Szellemi szinten a  női és férfi energiák Őseredeti szintű harmóniájának megbomlása is okozza a megoldatlan problémák feldolgozását.A csontos csigolya testek a férfi energiát-, a közte lévő lágy részek, és a benne lévő folyadék a női energiát képviselik.

Fizikai szinten már születésünk következtében történhetnek sérülések, melyet a fejlődés során "kinőhetünk".
Van még egy másik fő probléma, ami már a fiatalokat sem kíméli, ez a gerincmeszesedés.Itt az egyik kiváltó ok a táplálkozással függ össze.A túl sok tartósítószeres-, túlzott savas étel fogyasztása, ami méreganyagként rakódik le szervezetünkben, és az állandó stressz. 

Mentális szinten a sok megoldatlan, feldolgozatlan (önmagunkkal-, és másokkal szemben) konfliktus energiái, melyeket a hétköznapok során halmozunk fel, elmenekülve a megoldásoktól. Majd fájdalmainktól kényszerpihenőre leszünk utalva, hogy elgondolkodhassunk hol is hibáztunk.

A gerinc állapota befolyásolja az összes élettani funkciót.A központi idegrendszer részeként a gerincvelő kapcsolatban áll testünk csaknem összes szervével.Az elmeszesedett gerinc nyomhatja a kifutó idegeket, ekkor fájdalmat vagy zsibbadást érezhetünk attól függően, hogy melyik ideg érintett. Akkor is amikor nem vagyunk az életutunkon, akkor is jelentkezhetnek a gerincen a különböző fájdalamak, torzulások.

Minden gerinccsigolyának torzulása visszakereshető, hogy milyen érzelmi konfliktust éltünk át, melyet nem sikerült feldolgoznunk.
A csigolyáknál energia kapuk találhatók, melyeknek megnyitásával feloldhatók a  feldolgozatlan konfliktusok energiái. Amikor megfigyeljük a gerincoszlopot , akkor emlékek tárolóhelyeként láthatjuk. Hátgerincünk nem csak a jelen életből adódó konfliktusok energiáit tárolja, hanem előző életeink 'terhei" is.

Amikor az adott gerinccsigolya felszabadul a blokkoló, negatív energiától, akkor testi-, lelki-, és szellemi szinten elindul a gyógyulás folyamata.
 


                                                                                                                                                     Moira