2014. június 29., vasárnap

Út a megvilágosodás felé






Minden embernek sok megtapasztaláson keresztül kellett megélni a fájdalmat, szomorúságot, és a más emberektől elszenvedett bántást,ahhoz  hogy majd végül eljussanak a megvilágosodáshoz.
A Lélek számtalan inkarnáción keresztül gyűjtötte össze azokat a téves információkat, mellyel szabad utat engedett egy újabb Földi pokolnak nevezett leszületésének.A téves információ a bűntudat, és a tudati befolyásolás az ,melyet az egyházak erősítenek minden emberben, hogy itt marasztalják őket.A folyamatos félelem keltés, ármánykodás, hitegetés azokra az emberekre van hatással akik még nem világosodtak meg. A keresztény Biblia írása szerint Sátánnak vagy Lucifernek nevezi azt az erőt aki az angyalok egyharmadával (bukott angyalok) képviseli és uralja a pokoli állapotokat Földünkön.Az ő érdekük az , hogy az emberek tudatába berakják a karmikus felelősséget, majd visszahúzzák őket egy újabb leszületésbe.Azokon az embereken tudják játszmájukat véghez vinni, akik nem világosodtak meg, így befolyásolhatók.
Minden ember leszületésekor emlékezet törléssel érkezik, tehát ha a múltban másokat megbántott, nem emlékezhet rá.Akkor a jelen életében mi értelme van másoktól bármilyen bántást elszenvedni, mondván valamikor Te is ilyen voltál?


Amikor eljutunk ahhoz a felismeréshez, hogy NINCS KARMA, attól a pillanattól kezdve már nem uralkodhatnak felettünk.Szabadok vagyunk.

 - Ezért én megvallom, hogy hiszem, Jézus a Krisztus.Hiszem, hogy Jézus meghalt az én bűneimért a Biblia  tanítása szerint.Hiszem, hogy Jézus feltámadt a halálból az én megigazulásomért.Kérlek Jézus legyél az  életem Ura.Hiszem, hogy a megváltásod által kikerültem a sátán uralma alól, az ellenségnek nincs többé  hatalma felettem.Jézus vérében van az én váltságom, minden bűnöm eltöröltetett a Bárány vére által.
 Köszönöm Atyám a megváltó kegyelmedet, végtelen irgalmadat és örökkévaló szeretetedet.Köszönöm,  hogy az Atyám lettél, és én a Te gyermeked lehetek.                (Kol. 1,13-14.)



                                                                                                                                                          Moira

2014. június 17., kedd

Betegségek - rossz kívánságok egymásra hatása


Napjainkban a felgyorsult életvitel hatására az emberek a feszültségüket,az  agresszivitásukat a náluk gyengébbeken vezetik le.Ezeknek következményeként betegségtünetek jelennek meg, majd a lelki-,
később a fizikai betegségek is megjelenhetnek.Két féle érzelem létezik: a SZERETET = nyugalom, kiegyensúlyozottság, a FÉLELEM = feszültség, agresszivitás.A rossz kívánságok lehetnek tudatosak  ártó szándékkal vagy tudattalanul. Téves az a klasszikus mondás miszerint " Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel".Ez az idézet az agresszív embereknek kedvez, mert a gyengébb legyőzéséről van szó.A mindenkori értelmezésben a kő a rossz kívánságot, a kenyér a szeretetet szimbolizálja.Nem csak a kimondott szónak van ereje, olykor a gondolatnak is.Amikor a bennünket elnyomó szóban, vagy gondolatban  próbál elnyomni, bántást, fájdalmat szenvedünk el.Ők ilyenkor saját gyenge énjüket vetítik ki felénk.Sajnos védekezni nem tudunk ellene.Amikor szeretetet küldünk a feszültséggel- agresszivitással teli emberek számára szóban vagy gondolatban , akkor ezt az energiát nem tudják fogadni ,mivel a lelkük alacsonyabb frekvencia tartományban van.A Pokol és a Mennyország megélése tőlünk függ.Itt van, hiszen abban élünk, a Mennyben és a Pokolban mely a földi világot jelenti..Isten nem azt várja el tőlünk, hogy szenvedjünk, betegek legyünk, nyomorúságban éljünk.
Mikor a rossz kívánságok által  betegség tünetek, lelki-, és fizikai betegségek jelennek meg, nem is gondolunk annak kiváltó okára.Hogyan lehetséges a rossz kívánságok hatásától (melyet a tudatunk átokként értelmez) megszabadulni?Mikor ismerjük a személy kilétét , aki nekünk rossz kívánságait közvetíti akár szóban, akár gondolati úton,akkor a felénk irányuló energia csomagot vissza irányítjuk, hiszen az nem a miénk nem hozzánk tartozik.Vannak olyan helyzetek, esetek mikor nem tudjuk uralni ezt a helyzetet, ilyenkor szakembertől segítséget kérhetünk.

                                                                                                                                     Moira